Beregvidéki Magyar Falusi Turizmus Egyesület

Egyesületünk 2012-ben alakult a nagymuzsalyi vendégfogadókból. Eleinte inkább anyaországi csoportokat fogadtunk, azonban 2014-től belföldi turizmussal is foglalkozunk. Szállásadás mellett reggelit és vacsorát, igény esetén uticsomagot is biztosítunk a hozzánk látogatóknak. Vendègházainkban egységes a menü, azonban amennyiben a csoport kéri, akkor egy este közös vacsorát is tudunk biztosítani. Ételeink mind háziasak és a kárpátaljai magyar gasztronómiát népszerűsítik.

A vendégfogadás mellett évek óta több fesztiválon is részt veszünk főleg Kárpátalján, azonban 2017-től minden évben ott vagyunk Budapesten is a Magyar Ízek Utcáján.

A 2018-as évben két fontos esemény is történt egyesületünk életében, egyrészt szakmai továbbképzésen volt alkalmunk részt venni, másrészt vendégházaink minősítése is megtörtént a magyarországi napraforgós rendszer szerint.

Természetesen a sok munka mellett a közös kikapcsolódásra is szakítunk időt, melyről pillanatképeket az egyesületünk élete menü alatt láthatnak.